VASÁRNAPI INGYENES ORGONAESTÉK

A „Király orgonája” Budapest legnagyobb hangszere, amely a város legjobb akusztikai terében szólal meg. A hangszer Rieger Ottó budapesti gyárában készült 1909-ben, Ferenc József magyar királlyá koronázásának 40. évfordulója alkalmából tett adományából. Fennállása alatt többször átépítették. A II. világháborúban súlyosan megsérült, teljes felújítása csak 1983-84-ben történt meg a csehországi Rieger-Kloss orgonagyárban. 2009 és 2014 között a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra műhelyében felújították. Az újjáépített orgonát Erdő Péter bíboros, prímás, érsek 2014. november 16-án áldotta meg. A hangszer két részből áll. A nagyorgona a kóruskarzaton, a 2010-ben felépült új karorgona pedig, amely önálló hangszerként és a nagyorgona távműveként is használható, a sekrestye feletti karzaton áll. A teljes orgona 111 regisztere összesen 7771 sípot és 18 csőharangot foglal magába. A legnagyobb síp 10,6 m (175 kg), a legkisebb 8 mm (60 g). A kóruskarzaton álló ötmanuálos játszóasztal mozgatható másolata a templomtérben bárhol elhelyezhető. Mindkettőről megszólaltatható a teljes hangszer (nagy- és karorgona), memóriájukban 10 000 hangszín-kombináció tárolható. A hangszeren egyidejűleg akár négy orgonista is játszhat, mivel összesen négy játszóasztal kapcsolható hozzá.





 
július 7.: Almásy László Attila

Műsor:

J.S. Bach:
c-moll passacaglia

Antalffy- Zsiross Dezső:
Madonna (Egy üvegfestmény)

Ch.M. Widor:
9. (gótikus) szimfónia
I. Moderato, II. Andante sostenuto, III. Allegro
IV. Moderato-Allegro-Moderato-Andante- Allegro

 
Időpontok:
augusztus 4. - Tabajdi Ádám
szeptember 15. - Pálúr János
október 13. - Kecskés Mónika
november 10. - Hock Bertalan
december 8. - Szilágyi Gyula